Beleveszve a hegyekbe

 

Nagyon nehezen született meg ez a bejegyzés illetve könnyen, de többször is át kellett írnom, bizonyos nem tőlem függő okok miatt. Képszegény blog lesz, már  ami a szereplőket illeti, szintén hasonló okok miatt. Régen írtam már, bár minden hétvégén és még hét közben is túrázom, de semmi olyasmiről nem írhattam volna ami igazán megérintett, esetleg tanulságos. Nem szokásom dögunalmas, agyonunt helyekről hasonlóan ingerszegény blogot írni. Sajnos eléggé sok ilyen blogot tesznek fel mostanság, amint az a hozzászólások számából is kitűnik.

 

Ez a blog egy olyan túra alapján íródott, mely senkinek sem sikerült terv szerint, de azt hiszem mégis mindenki számára kellemesen zajlott.

Olvashattunk itt a blogok között már sok (gyermeteg) túlélő (?) –túráról. Barátaimmal már beszélgettem egy tervezett valódi túlélőtúra gondolatáról: két vagy három nap, ismeretlen terep, víz, élelem és felszerelés nélkül, nem nagy távval, de kötelező (valóban túlélési jellegű: tűzgyújtás, éjjeli menedék létrehozása, stb.) feladatokkal. Nem rajongtak az ötletért, de nem baj megcsinálom egyedül, és ha sikerül túlélnem hamarosan olvashattok róla, ha pedig nem, akkor legfeljebb egy bloggerrel kevesebb. Kedvenc honatyáim is megnyugodhatnak: egy terroristával kevesebb szánja nekik a lövedéket.

 

Nos, ez a bejegyzés egy valódiról szól, mely nem is volt igazán túlélő, de a körülmények miatt sokkal inkább annak tekinthető, mint fentebb említett társai. Ez élesben és nem biztonságos, biztosított körülmények között zajlott.

 

Tulajdonképpen két a csapatától elkóborolt túrázó története, akik felszereléssel ugyan, de térkép, tájoló (iránytű) és helyismeret nélkül oldották meg a kijutás feladatát egy magashegységből. Nem túlélőtúra leírása csak egy sztori arról, hogy így is lehet!

Helyszín: Erdély, havasok.

Szereplők: Z egy csinos fiatal hölgy némi túrázói tapasztalattal és M egy középkorú tini fiú, mindketten láttak már erdőt,… meg hegyet is egyszer…, M, úgy lehet kétszer is… tán képről?… nem tudni már… csak az bizonyos, először itt találkoztak egymással.

A csapat, melyhez tartoztak, pihenőt tartott egy elhagyott esztenánál, a havasi legelőn, ahol M épp arról beszélt, miképp lehet megállapítani a kijutás irányát az adott esetben, mindenféle segédeszköz nélkül. Nemigen figyeltek rá, hisz csak egy szószátyár tini, aki olyasmiről okoskodik, amire sohasem lesz szükség. Tévedtek!

Kipihenve magukat elindultak. Két szereplőnk kissé lemaradt némi hightech-problem miatt. Mikor felértek a gerincre ott, ahol az utolsó előttük menő alakot látták alábukni a lejtőn, érthetetlen látvány tárult eléjük. A mező üres volt előttük és jobbra is, balra egy sűrű fenyves állta a tekintet útját.

M egy izgága kamasz lendületével azonnal a távolabb látható, észak-déli irányú párhuzamos utak vizsgálatába kezdett, hátha kap nyomokat a sárban. Hát nem volt egy Sólyomszem, mert egy nyom nem sok, annyit sem talált vala. Térerő meg az Óperencián még innen, de az Üveghegyen már túl volt. Mit volt mit tenni, néha rikoltva elindultak az egyik úton a zord északra, mert a többiek is csak arra mehettek, de egy idő után az út nyugatnak tért, így visszafordultak és a másik úton visszamentek az eredeti helyre, hátha valaki visszament értük. Mivel ott senki sem leledzett, tovább mentek déli irányba, hátha arra kapnak valami nyomot, bár felettébb valószínűtlennek tűnt, hogy a többiek arra mentek volna. Nyomot erre sem, de jelzést, azt kaptak, igaz nem azt, ami kellett volna. M szerint a jelölés iránya arra utal, hogy valahová le, a legközelebbi faluba vezethet, mely a Mures folyó (melyet az hunfiak Marosnak mondanak), partján lehet. Mivel sehol senki és a kiáltásokra sem jött válasz, úgy döntöttek hagynak jelzést a többieknek és elindulnak a jelzés vonalán. -Igen jóféle kis jelzés ez! -gondolta az román piktor mikor úgy kétszáz méter után abbahagyta a festést, hogy kialudja részegségét és a Légyölő galóca okozta mámort valamely bokor alján.

Z és M, mint két jó testvér, meghányták vetették miként tegyenek. Z, ha egyedül lett volna, visszaindul azon az úton, amin feljöttek! Okosan! M, ha egyedül lett volna, crossovert nyomat, arra ahová a többiek holnapután mennek, hogy eléjük vágjon. Nehezen, és mint később kiderül feleslegesen is bár ő lett volna az egyetlen a csapatból ki elér odáig!

M azt gondolta idejük van bőven, visszamenni meg uncsi lenne, Z, viszont nem örülne egy nagyzsákos crossovernek, megpróbálnak hát valami köztes megoldást, azután, ha mégsem sikerül, akkor túrázgatnak kettesben, míg az idejük lejár, mert szentül hitte, ismeri a kiutat. Nem is tévedett, ami egy ilyen felelőtlen kamasztól komoly teljesítmény! Nem sejtették ekkor még, hogy ugyanaz a piktor jelölte a többiek útját is.

Kerestek hát éjszakázó helyet néhány kilométerrel lejjebb, vadáfonyás ölén, fenyőerdő rejtekén. Felállították az M-nél lévő sátrat, merthogy az is akadt. M tüzecskét gyújtott és teácskát meg leveskét főzött, míg Z berendezte a sátrat, mely közös szállásuk leend majd.

 

Reggel elindultak tovább amerre M a vizet sejtette. Szokása szerint a nehezebb utat választva, így kedvezve Z fotózási kedvének, aki kényelmesen sétált a másik oldalon.

Tehát mentek mendegéltek, mígnem egy gyönyörű völgyben kristály patakra leltek, melyből szomjukat oltották, s melyben meg es merítkeztek.

M sejtette, a patak egy délre tartó nagyobba torkollik, mi a Muresbe viszi vizét. Élelmet vettek magukhoz és megbeszélték mi a legfontosabb teendő. Aggódtak a többiek miatt, aggódtak, hogy a többiek értük aggódnak. (Bár aki M-et ismeri nem aggódott, mert tudta, ő már régen a crossover mezejére lépett, vagy ha nem, akkor már az örök crossovermezőkön jár!) Folytatták útjukat a patakocska mellett mely egy nagyobba ereszkedett, ami délre tartott és egy jelzetlen útra vezette őket. A jelzetlen pedig egy jelzettre vezetett. Kalandos patakátkeléssel, sárral, esővel gazdagított szép útvonal volt.

Itt már egyértelművé vált, hogy a város csak távolság kérdése, tehát úgy döntöttek nem folytatják kifelé útjukat, inkább a hegyek belseje felé veszik az irányt és túrázgatnak még, mert idejük volt bőven a találkozásig. Ha tudták volna, hogy társaik is elkavarodtak és így ők is egy nap késésben vannak, találkozhattak volna fent, de ehhez M-nek is térkép kellett volna, hogy lássa a többiek feltételezett útvonalát. Megmásztak néhány hegyet a panoráma miatt patakmedrekben kapaszkodva fel.

Kiválasztották következő éjszakai helyüket egy másik fenyvesben kis patak közelében. Tüzet raktak, főzőcskéztek, beszélgettek, megfürödtek és az eső kopogását hallgatva, nyugovóra tértek. Reggel madárdalra ébredtek és arra, hogy jól elaludtak. Indulás hát lefelé és be a városba de csak ideiglenesen. Megnézik, miként lehet tovább jutni valamely tömegközlekedéssel, mert másnap már találkozó van. Utána vissza a hegyekbe éjszakázni. Még megmásztak egy hegyet, hogy megizzadjanak, kissé megáztak, átvágtak egy völgyzárógát építkezésén, túlélték a találkozást a kutyákkal és a jégesővel, beértek a városba.

Korcsamhivatalban infó közlekedés ügyében, M gyermeki naivitással még ellátogatott az ehelyt lévő vasútállomásra, mely mindössze pár lépésre (másfél órai járásra) volt a falun kívül és infót szerzett arról, hogy vonat van. Van 6.41-kor és 18.41-kor. Tehát másnap Maxitaxi, mely félóránként megy. Ekkor jutott eszükbe megkérdezni mi is a falu neve. Gyors sms a többieknek, hogy no para és irány vissza a hegyekbe éjszakai szálláshelyet keresni. Találtak is egy jól jelzett utat, melyet valószínűleg szintén a részeges, bolondgombás, piktor jelzett, ugyanis száz méter után a patakba veszett. Biztosan vízitúrát jelöl, de nem volt náluk búvárszemüveg, sem kenu. Vissza tehát! A falun túl egy patakparton készítették el utolsó hajlékukat. M még kissé álcázta a sátrat, hogy az útról ne lehessen látni, és a fürdőző helyet is, hogy ő se lássa Z-t.

Főzőcskéztek jóféle frissen szedett fenyőrügy és vadmenta teákat s leveskét is.

A patak zúgása ringatta álomba őket, azaz csak Z aludt el, M őrizte álmát, mert nem készített csapdákat az ember nevű vadállatok ellen és aggódott miként számol el Z-vel ha baj esne. Reggel egy óra alatt beértek a faluba, még egy óra alatt a városba. Ekkor kapták a hírt, ráértek volna, mert a többiek is azon az úton ereszkedtek le és abba a faluba. A két elveszett szakadár látta el a csapatot tanácsokkal közlekedés ügyében, mert az Üveghegyen is innen lévő térerő velük volt, meg a Skywalker család is talán.

 

Tanulság: nem kell pánikba esni és a végén a tér és az erő valamint a térerő velünk lesz!

 

Az erő legyen veletek!